A minőségi borok kedvelői bizonyosan alíg tudták kivárni április utolsó szombatját a Borút következő megrendezését, amelyet a jelenlegi helyzet miatt sajnos nem tudtak kiélvezni. A jó hír manapság rendkívül örvendetes, ezért hisszük, hogy minden borkedvelőt és rendezvényünk kedvelőit megörvendeztetünk a hírrel, hogy a Borút hetedik évét nem szüntetik meg, hanem új dátumra helyezik át.

Az összes körülmény mérlegelése után, valamint a látogatók és a borászok nagy támogatásának és érdeklődésének köszönhetően végül úgy döntöttünk, hogy új időpontban megszervezzük a népszerű Besztercebányai borutat. A Borútra 2020. szeptember 12-én, szombaton kerül sor. Meggyőződésünk, hogy ha most felelősségteljesen otthon maradunk, akkor szeptemberben a legszebb téren élvezhetjük az élet, a szabadság és a globális világjárvány elleni győzelem ünneplését.

A jegyek érvényben maradnak, ajándék – bor

Az eddig vásárolt ajándék utalványok, jegyek és Extra BoBule-k érvényben maradnak. Azoknak az érdeklődőknek, akiknek már sikerült megvásárolni jegyeiket és az őszi időpontban fogják őket felhasználni, hűségükért a szervezők köszönetük jeléül egy-egy üveg szlovák bort ajándékoznak.

A kedvezményes árú jegyek elővételét az elkövetkező napokban, 2020. augusztus 21-ig kitolják.